Episodes

Monday Jan 27, 2025
Monday Jan 27, 2025
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Lackfi János József Attila-díjas, Magyarország Babérkoszorúja- és Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító, tanár. Ötvenhárom év, nyolcvanöt kötet, negyvenhárom műfordításkötet, sok-sok fellépés, ezer aprócikk. Könyveinek a felét felnőtteknek, a felét gyerekeknek írta. Megzenésített verseiből több CD-nyi került kiadásra, Lovasi András, Malek Andrea, Herczku Ágnes és mások előadásában.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika.

Monday Jan 20, 2025
Monday Jan 20, 2025
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Szabó Barna református egyházzenész, zeneszerző, zenepedagógus. A dalok, a kamara-, a szimfonikus és az oratorikus művek mellett leginkább kórusműveket komponál, amit a legsikeresebb műfajaként jelöl meg, hiszen több darabja is ott van magyar és külföldi együttesek repertoárjában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneelméleti Tanszékének tanára, a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola tanára, és mindemellett az Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagja. Legújabb passióoratóriuma, A keresztút szélén 2025. január 24-én kerül bemutatásra.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika

Monday Jan 13, 2025
Monday Jan 13, 2025
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Oláh Vilmos Liszt, EMMY, Lajtha és Dohnányi díjas hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere. 2024 év végén Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át. Oláh Vilmos páratlanul gazdag életművével, pedagógiai tevékenységével jelentősen hozzájárult zenekultúránk mélyebb nemzetközi megismertetéséhez a világban. A számos fesztivál és zenei főváros mellett olyan különleges helyeken képviselte a magyar kultúrát, mint Kuba, Vietnam, Katar, India, Thaiföld, Libanon, Kína, vagy Tajvan. 2022 óta Ligeti András egykori 17. századi mesterhangszerén játszik.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.

Monday Jan 06, 2025
Monday Jan 06, 2025
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Boldoczki Gábor Bartók-Pásztory-díjas és Liszt Ferenc-díjas trombitaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, aki 2024. december 6-án a Magyar Zeneművészeti kategóriában Prima díjban részesült. A klasszikus zeneművek mellett kortárs darabok rendszeres előadója. Nevéhez fűződik számos magyar és külföldi zeneszerző versenyművének ősbemutatója.Nemzetközi szólókarrierje során a Salzburgi Ünnepi Játékok történetének első trombitás szólistája lett. 2022-ig tíz szóló albuma jelent meg a Sony Classical kiadó gondozásában.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.

Monday Dec 30, 2024
Monday Dec 30, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Vajda János – Erkel- és Kossuth-díjjal kitüntetett – zeneszerző, a magyar alkotóművészet kiemelkedő alakja nemrég ünnepelte 75. születésnapját. Gazdag életműve a klasszikus zene szinte valamennyi műfaját felöleli, a hangszeres és énekkara írt művektől a kamarazenén keresztül az oratóriumokig és operákig. A zeneszerző a mai magyar opera egyik legjelentősebb képviselője. Stílusát a letisztult igényesség jellemzi, meggyőződése szerint „nem szabad megfeledkezni az alapvető célról, vagyis másokhoz szólni, méghozzá olyan módon, amelyet mindenki megért.” Alkotói tapasztalatait évtizedeken keresztül a Zeneakadémia tanáraként számos fiatal zeneszerzőnek adta át.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.

Monday Dec 23, 2024
Monday Dec 23, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Botvay Károly Liszt-, Kossuth- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas gordonkaművész, a Budapesti Vonósok kamarazenekar alapítója, művészeti vezetője. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Negyvenhét év a Budapesti Vonósok élén, hatezer koncert öt kontinensen. A szép számok Botvay Károly izgalmas életét tükrözik. Pályája során közel negyven évet töltött a Magyar Állami Operaházban, húsz-húsz évet dolgozott együtt a Bartók Vonósnégyessel, majd az Új Budapest Vonósnégyessel is változatlan összeállításban, és ha teheti még 92 évesen is részt vesz a közel fél évszázados Budapesti Vonósok próbáin. December végén zenekara most is zenével köszönti alapítójukat és művészeti vezetőjüket, Botvay Károlyt, születésnapja alkalmából.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.

Monday Dec 16, 2024
Monday Dec 16, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Tornyai Péter Junior Prima-díjas és Artisjus-díjas zeneszerző, hegedű- és brácsaművész. 2013 óta az Anima Musicae Kortárs Zenei Műhely művészeti vezetője. A CentriFUGA Kortárszenei Műhely és a Hermina Galéria Hang-kép alkotócsoportjának alapító tagja. illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének adjunktusa. Darabjai elhangoztak Magyarországon, Európa Szerte több országban, emellett az Egyesült Államokban és Új-Zélandon is. Termékeny szerző, aki kísérletező darabjai mellett pedagógiai műveket is komponál. Stílusát a mély zenetörténeti érdeklődés és a művészettörténeti nyitottság jellemzi.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika.

Monday Dec 09, 2024
Monday Dec 09, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Antal Mátyás, Liszt Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas fuvolaművész, karmester. Több mint két évtizedes fuvolaművészi pályája során az általa vezetett Antal-fúvósötössel számtalan új magyar és külföldi művet mutatott be.Zenészi munkáját a Magyar Állami Hangversenyzenekarnál 1967-ben kezdte fuvolásként, amit 1986-ban fejezett be. Mindeközben a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarmestere volt, 1984-től a Bárdos Lajos alapította Budapesti Kórus karigazgatói pozícióját töltötte be 2002-ig. 1990-ben elnyerte az Állami Énekkar (később Nemzeti Énekkar) karigazgatói állását 2016-ig. 2018 és 2023 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője volt, a 2024/25-ös évad végéig tiszteletbeli művészeti vezetőként vesz részt az együttes munkájában.A műsorvezető Békéssy Lili Veronika

Monday Dec 02, 2024
Monday Dec 02, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Riederauer Richárd, a fennállásának 75. évét ünneplő Magyar Nemzeti Férfikar karigazgatója. 2001-ben szerződött a Honvéd Férfikarhoz karénekesként, majd később szólamvezető lett. 2009 novemberétől a kórus karnagya. 2020. február 1-től a Honvéd Férfikar karigazgatója, amely 2024 óta Magyar Nemzeti Férfikar néven működik tovább.Riederauer Richárd évek óta zeneszerzőként is tevékenykedik, többek között a Pécsi Balett részére szerzett darabjaival vívott ki szakmai elismerést.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika.

Monday Nov 25, 2024
Monday Nov 25, 2024
A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának mai vendége Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész, egyetemi tanár. A Zeneakadémia kamarafesztiváljának, kamara.hu fesztivál művészeti vezetője feleségével Simon Izabella zongoraművésszel. A Liszt-díjas, szólistaként és kamaramuzsikusként is elismert Várjon Dénes, amikor 2016-ban Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki Devich János, a Zeneakadémia professor emeritusa így fogalmazott: „a zenét szerető közönség Anda Géza utódjaként, szellemi örököseként tartja számon, művészként és magyarként”, olyan emberként, aki „ezt a súlyos, de felemelő terhet büszkén vállalja, a feladatot remekül teljesíti”.
A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.